4. nap, vasárnap

Sóbánya, Parajd

Ismét kegyes volt hozzánk az úr, ami az időjárást illeti, szikrázó napsütésben indultunk haza. Mára csak egyetlen programot iktattunk be, hogy azért emberi időben érjünk haza. Parajd a sóbányájáról híres, ami ma már, turistalátványosság és tüdőszanatórium. Tíz körül értünk oda, és a parkoló felé vezető úton már komoly dugó alakult ki. A bányavállalat kiürült telephelyén alakították ki a parkolót, ami annyit jelent, hogy ültettek egy embert a bejárathoz, aki elszedi az 5 lejes belépődíjat, és volt még egy srác, aki megmutatta, hogy a zegzugos üzemudvaron hol parkoljunk le. Nekünk szerencsénk volt, mert egy árnyékos hely jutott, és hát a 350 Ft. szinte semmi, Pesten ez egy órára sem elég. Innen aztán a szuvenír árusok gyűrűjében haladtunk a bánya bejárattal szemközti jegypénztárhoz. A jegy megvásárlása után egy buszra kell szállni, ez visz le a bánya gyomrába. A buszút végén még vár ránk egy csomó lépcső, amin kb. tízemeletnyit kell leereszkednünk, hogy elérjük a termeket. Az óriási sótermekben komplett játszóterek, piknikező helyek, internet szoba, sőt egy kápolna is helyet kapott, hogy akik terápia jelleggel ereszkedtek alá, hosszú órákat is eltölthessenek itt. Reménykedtem, hogy a visszautat már lifttel tehetjük meg, de sajnos ilyen opció nincs, úgyhogy marad a több mint száz lépcső.
Van már autópálya Erdélyben! Igaz nem túl hosszú, de legalább jó minőségű és elkerüli Kolozsvárt, így vagy félórával lerövidítettük a haza utat. Van még egy előnye, hogy innen jól megfigyelhetjük a Tordai-hasadékot, amit az egyes útról nem lehet látni.
Már odafele úton is megcsodáltuk, de most meg is álltam lefényképezni Bánffyhunyadon a Gábor cigányok maharadzsákat megszégyenítő palotáit. Ezek olyan épületek, mintha egy bádogos mester referencia munkájaként emeltek volna a főút mellé. Valójában ezeket nem is lakják, többségük be sincs fejezve. Mindenesetre olyan erős hatással van a környék építészeti kultúrájára, hogy már más falvakban is megjelentek a hasonló lakhelyek.

Wow!

Már jócskán elmúl az ebédidő, de úgy gondoltuk, hogy most már kihúzzuk a Király-hágóig, mert ott láttunk egy pár jó kis, teraszos éttermet. Hiba volt. Ebéd helyett sikerült jól felhúzni magam. Azt tudtam, hogy ez a rész már nem annyira magyarok lakta terület, de azért az üzletileg is öngól, hogy ott, ahol a parkolóban az autók több mint fele magyar rendszámú, egyik pincér sem tud magyarul. De nem ez volt az idegességem fő oka, a személyzettel más gondok is voltak. Nevezetesen, hogy nem igazán akartak kiszolgálni. Végre egy vendéglő, ahol le is tudunk ülni (igaz pecsétes abroszhoz, de kicsire nem adunk) csakhogy hiába integetek a felszolgálónak, átnéz rajtam. Ott is hagytam a helyet rövid úton és végül lejjebb, egy helyi erők által látogatott étterem, terítő nélküli asztalához ültünk le, de legalább egy jót kajáltunk és az ár is sokkal szerényebb volt. Annyit akartam még ide beszúrni, mint érdekesség, hogy itt is, mint az utunk során több helyen is, koedukált WC van. Gyakorlatilag közös mosdó, és fülkék. Piszoár nincs. Ilyet sem láttam még, de tulajdonképpen mindegy is, akinek nagyon kell, az ne finnyáskodjon.

Háztáji

Tovább folytattuk az utunkat Nagyvárad irányába. Ezen a részen igen gyakori, hogy az őstermelők kiállnak az út szélére árulni a portékájukat. Ezt már az erdős részen is tapasztaltuk, ott főképp vándorló családok kínálják a frissen szedett rókagombát, áfonyát, itt pedig a lilahagyma a sláger. Meg is álltunk, hogy vegyünk egy füzérrel. A nénitől megtudtuk, hogy kevéske nyugdíját egészíti ki ezzel a bevétellel, de gyakran zaklatják őt és a hozzá hasonlókat a helyi fináncok, hogy ezt nem teheti csak úgy.
A hátralevő távon már semmi esemény nem történt, mindössze annyi, hogy felvettünk egy stoppos srácot Váradon, aki egy Debrecen táblát tartott maga elé. Hatalmas viharfelhők gyülekeztek, és megsajnáltam szegényt. Kiderült, hogy ő is zenész és ismeri az Avatart, már ezért megérdemelte, hogy felvettem. :)
Összességében egy igen érdekes, és élményekben gazdag hétvége áll mögöttünk. Egyetértettünk abban, hogy Erdély jó hely, feltétlenül fel kell fedeznünk a többi részét is a közeljövőben.