3. nap, szombat

Marosfő

Csodálatosan süt a nap, percről percre melegszik az idő. Reggel nyolckor, amikor elindultunk, még 18 fokot mutatott az autó külső hőmérője, de 10 órára már elérte a 33-at. A 12-es úton, délnek vettük az irányt a Csíki-medence felé. Az első említésre méltó látvány Marosfő elejében volt, mindjárt az út mellett. Egy több hektáros terület körbekerítve magas, gránitkövekből rakott fallal, és egy csodaszép kapu a közepén, amiből kiderül, hogy valami vallásos hely lehet. Belépve aztán rájöttünk, hogy egy ortodox kolostorban vagyunk. Nem volt nehéz, mivel épp szembe jött egy apáca, az ortodox nővérekre jellemző ruhában. A hatalmas rózsakert egyik szélén állt a zárda, a másik végében pedig egy templom, mindez nagyon szép, a táj építészetére jellemző stílusban. Látszott rajta, hogy nem rég épült. Egyébként is, amerre jártunk, több faluban is láttunk új román templomot építeni (és itt most nem a stílusra gondolok). Bizonyára nagyon vallásosak a falun élő románok, de azért az elgondolkoztató, hogy Csíkban, ahol a román lakosság aránya nem éri el a 10%-ot, ott egy ilyen beruházásra van pénz, míg a falu egyetlen aszfaltozott utcája az országút, az is kátyús.

Esküvő Madarason

Elnézést a kis közbeszúrásért, semmi közöm hozzá. Folytattuk az utunkat, és amikor Csíkmadarashoz értünk, egy esküvői kocsioszlopot vettünk észre, amint lekanyarodnak a főútról. Egy hirtelen gondolattól vezérelve utánuk hajtottam. Jó ötletnek bizonyult, mert egy igazi székely leánykérőbe csöppentünk. Követtük a násznépet a menyasszony házához. Az élen a vőfély haladt három zenésszel, akik magyar nótákat játszottak, utána a vőlegény a szüleivel, majd a népes nászmenet. A házak kapuiban kint állók kíváncsiskodó tekintetei mellet folyt a ceremónia. A háttérben álltunk, nem akartunk zavarni, de így is hallatszott minden szó. Nagy élmény volt, még nem láttam ilyet.

Tusnádfürdő

Tusnádfürdő volt a következő állomás. Egy kis csalódást okozott a hely, mert az útikönyvek szerint nagyon szép múlt századi épületeket láthatunk itt. Ebből csak a múlt századi az igaz, az állagmegóvó felújítás azóta is elmaradt. Mindig ez van, ha túlzott elvárásokkal utazik valahova az ember. Arra nem volt időnk, hogy bemenjünk egy gyógyfürdőbe, csak lesétáltunk a völgybe, megnézni a tavat. Szegény tó is nagyon siralmas állapotban van, a hínár teljesen behálózza a vizet. A környék is elhanyagolt, méteres a gaz mindenhol. Van ellenben egy hangulatos étterem a parton, és mivel már jócskán benne voltunk az ebédidőben, beültünk, hogy együnk valamit. Elég nehezen került elő a pincér, aki aztán kerek perec közölte, hogy neki mindegy, de sokat kell várnunk a kajára, ezért jobban tesszük, ha keresünk másik vendéglőt. Legalább őszinte, gondoltam, és tovább hajtottam a Szent Anna tó irányába. Találtunk ugyan egy útszéli csárdát, de csak hat asztaluk volt nekik, az pedig mind foglalt. Ismét megállapítottam, hogy vendéglátásban van még mit fejlődniük.

Vészjósló felhők

A Szent Anna-tó egy tengerszem, ami Csomád-hegységben kialakult vulkáni kráterben jött létre. Csak 25 km Tusnádtól, de téved, aki azt hiszi, hogy hamar oda lehet érni, ugyanis az út minősége itt sem engedi meg a száguldást. Három kilométerre a cél előtt egy világítómellényes srác állítja meg az autókat és elkér 5 lejt útdíj gyanánt. Kérdezem tőle, hogy akkor innen már lesz út? Erre kiderült, hogy még másfél kilométert hajthatok előre, ott le kell parkolnom, és az utolsó másfelet, már gyalog kell megtennünk. Mire leparkoltam a meredek domboldalon és visszacaptattam a főútra, vészjósló felhők gyülekeztek. Gondoltuk beülünk ebédelni a büfébe, amíg elvonul a vihar. Itt is csak mics volt, ráadásul csak akkor kezdték sütni, de az árus lány kedves volt, így nem volt lehetőségem zsörtölődni. A vihar ott keringett a hegyek között, de csak nem ért el hozzánk, ezért úgy döntöttünk, kockáztatunk és elindultunk le a tóhoz. Rengetegen jöttek szemben gyalogosan és kocsival is. Ezek szerint, aki korán kel, az még le tud menni kocsival egészen a tóig. A borús idő ellenére még mindig sok fürdőző volt a vízben. Egy csónakkölcsönző is kínálgatja ladikjait, kevés sikerrel.

Bálványos

Nem volt benne a tervben, de a visszaúton észrevettünk egy táblát, hogy Bálványos 6 km. Ha ilyen közel van, gondoltam megnézem hova jár Viktorunk okítani az erdélyi ifjakat, de nem tudtam belőni a pontos helyszínt, mert az egész helység csak néhány házból és egy fürdőből áll. A gyógyfürdő egyébként egy ásott medence, körbe deszkázva, és itt merülhetnek a gyógyulni vágyók a sárgás színű, iszapos vízbe.
Visszafelé indultunk, mert a nap már jócskán lent volt, és még szerettünk volna felgyalogolni Csíksomlyón a dombra. Éppen ezért Csíkszeredán csak egy percre álltunk meg a Mikó vár előtti téren. Az igazságügyi palotát és a környező épületeket szépen felújították, a parkok rendezettek és sok a virág. Áthajtottunk a városon, és a patinás líceum épülete mellett elhaladva, elértük Csíksomlyót. A katolikus nagytemplomban éppen mise volt, beültünk a végére, olyan volt mintha csak a Villányi úton lennénk Budán. Megnéztük a könnyező Mária szobrot is, ami az oltár mögött áll, de odamenni már nem tudtunk, mert szép kis sor gyűlt össze előtte, és minket még várt a domb. Pünkösdkor gondolom nem gond a tájékozódás, mert csak haladsz a tömeggel, most egy kicsit keresnünk kellett az utat a házak között, mire elértük az életvíz-forrást a domb alján. A forrásból erősen vas ízű, szénsavas víz tör elő, amit hamar meg kell inni, mert másnapra elszürkül, ami erősen csökkenti az élvezeti értékét, ha egyáltalán volt neki. A dombról aztán csodálatos látvány tárult elénk a faluról. Végszóként álljon itt egy kép, ami mindennél többet mond.